A Széchenyi 2020 Európai Regionális Fejlesztési Alap program keretében odaítélt vissza nem térítendő támogatások.
Köszönjük az Európai Unió és a Magyar Állam támogatását!
A kedvezményezett neve: Parafix Hungária Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
A projekt címe: Egészségipari termelési kapacitások fejlesztése a Parafix Hungária Kft.-nél a koronavírus járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök gyártási volumenének növelése érdekében
A szerződött támogatás összege: 393.600.000 Forint
A támogatás mértke: 80%
A projekt tartalma: Társaságunk a pályázat által lehetőséget kapott olyan technológiai illetve kapacitásbővítő beruházás megvalósítására, amely hozzájárul a hazai egészségipar fejlődéséhez, az egészségügyi ellátás biztonságának javításához és a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. A koronavírus elleni védekezés egy fontos eszköze az orvosi védőszemüveg és a teljes arcot takaró védőfelszerelések. Mivel ezeket a legtöbb esetben a használat után kidobják, ezért fontos, hogy minél olcsóbb eszközökkel lássuk el a frontvonalban harcolókat. A termékek tervezésekor ez volt az egyik legfontosabb szempont. Az orvosi védőszemüvegből egy termékcsalád került piaci forgalomba, míg az arcpajzsból kétféle kiszerelés. Az egyik egy átlátszó műanyagból álló, összehajtható pajzs. Ennek a terméknek a legolcsóbb a gyártása és csomagolása, hiszen egy sík darabból áll. A hátránya viszont, hogy hosszú viselés után kényelmetlenné válik. A második termék egy komplikáltabb konstrukció, ami egy átlátszó lemezből, egy gumiszíjból valamint egy homlokra támasztható szivacsból áll. A védőszemüveg egy kivágott átlátszó műanyagból, egy gumiszíjból és a szemet teljesen körülvevő szivacsrétegből áll. A pályázat keretében megvalósult eszközbeszerzés segítségével ezek a védőfelszerelések előállíthatóak, az eszközök gyártására irányuló egészségipari gyártó kapacitásunk eredményesen kiépült.
A projekt befejezési dátuma: 2022.04.11.
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.15-21-2021-00099
A kedvezményezett neve: Parafix Hungária Kft.
A projekt címe: A Parafix Hungária Kft. Ercsiben található gyártó üzemének II. fejlesztési üteme és Ipar 4.0 megoldások bevezetése a termelési folyamatokba.
A szerződött támogatás összege: 341 043 998 Ft
A támogatás mértéke: 45%
A projekt bemutatása: Társaságunkat, a Parafix Hungária Kft-t 2000 októberében alapította meg a Parafix Holdings Ltd. A dél-angliai anyavállalat Európa 31 országának, több mint 100 ügyfelét szolgálja ki, de a Magyarországon működő leányvállalatként is jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolítunk le. A fővárosi telephelyről Lengyelországba, Romániába, Csehországba, Ausztriába és Ukrajnába is szállítunk többek között a járműgyártásban, elektronikai és világítástechnikai iparban, valamint az egészségmegőrzésben használatos ragasztási eszközöket, technológiákat. A Parafix az öntapadós ragasztószalagok, filmek, habok és fóliák feldolgozásában, értékesítésében hosszú múltra visszatekintő vállalat. Fő profilunk ragasztóanyagok és rugalmasan konvertálható anyagok, valamint ezek kombinációjának méretre-formára vágása: évente több mint 250 millió stancolást végzünk. Az új tiszta szobás gyártó kapacitás és az Ipar 4.0 rendszer kiépítése a teljes gyártási folyamatban lehetővé teszi elektronikai és autóipari szerepvállalásunk megerősítését. Magasabb minőségű termékek előállítására ad lehetőséget. Bonyolultabb termékek gyártása egyszerűbben történhet, ami árcsökkenést eredményez, mellyel jobb pozícióba kerül cégünk a nemzetközi versenyben. Gyártási technológiánk komplexitása és minősége nagyságrendekkel fog növekedni, a kiépülő Ipar 4.0 rendszer révén hatékonyabban tudjuk vevőinket kiszolgálni. A Tiszta Szobás gyártási technológia olyan munkaterületet biztosít, ahol a levegő minőségét, a hőmérsékletet és a páratartalmat megfelelő berendezésekkel szabályozzák annak érdekében, hogy védjék az érzékeny technológiákat a nem kívánt szennyeződésektől. A Tiszta Szoba integritása, szigorú validálási metódusa (az üzemeltetéstől a munkafolyamatokig) egy olyan minőségi tényezőt jelent, amely kiemelt célpiacainkon (egészségügy, elektronika, járműipar) rendkívül meghatározó verseny szempontot képvisel. Ezáltal vállalatunk számos új, magasabb minőségi elvárásokat támasztó szegmensben fog tudni megjelenni illetve helytállni meglevő pozícióiban.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2018.12.31.
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.1-16-2017-00885
A kedvezményezett neve: Parafix Hungária Kft.
A projekt címe: A Parafix Hungária Kft. új gyártókapacitásainak kiépítése Ercsiben
A szerződött támogatás összege: 359 446 632 Ft
A támogatás mértéke: 45%
A projekt bemutatása: Társaságunkat, a Parafix Hungária Kft-t 2000 októberében alapította meg a Parafix Holdings Ltd. A dél-angliai anyavállalat Európa 31 országának, több mint 100 ügyfelét szolgálja ki, de a Magyarországon működő leányvállalatként is jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolítunk le. A fővárosi telephelyről Lengyelországba, Romániába, Csehországba, Ausztriába és Ukrajnába is szállítunk többek között a járműgyártásban, elektronikai és világítástechnikai iparban, valamint az egészségmegőrzésben használatos ragasztási eszközöket, technológiákat. A Parafix az öntapadós ragasztószalagok, filmek, habok és fóliák feldolgozásában, értékesítésében hosszú múltra visszatekintő vállalat. Fő profilunk ragasztóanyagok és rugalmasan konvertálható anyagok, valamint ezek kombinációjának méretre-formára vágása: évente több mint 250 millió stancolást végzünk. Az új gyártókapacitások kiépítése lehetővé teszi elektronikai és autóipari szerepvállalásunk megerősítését. Magasabb minőségű termékek előállítására ad lehetőséget. Bonyolultabb termékek gyártása egyszerűbben történhet, ami árcsökkenést eredményez, mellyel jobb pozícióba kerül cégünk a nemzetközi versenyben. Kapacitásunk jelentősen bővül, hatékonyabban tudjuk vevőinket kiszolgálni. Az új projektekhez kapcsolódó termékjóváhagyások üteme felgyorsul, nem kell számolnunk a külsős laborok vizsgálati határidejével. Az általunk kínált alapanyagportfóliót ki tudjuk terjeszteni, mivel a berendezésekkel önköltségen tudjuk tesztelni anyagainkat. Az autóiparban sok esetben a beszállítói szerződés része egyfajta kötbér adott határidőn túli javító intézkedésre. A hibaok pontosfeltárására sok esetben szükségesek tesztvizsgálatok. Bejövő áruellenőrzés fejlesztése is lehetővé válik.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2018.06.20.
A projekt azonosító száma: GINOP-1.2.1-15-2015-00614